IV. Kóbor látogatása a kunyhóban
Eleredt az eső. Mugora nyugtatóan hatott ugyan az esőcseppek kopogása az ablakpárkányon, de ha akart volna sem tudott volna aludni. Életében először olyasmi kínozta, amit Myrrhis rossz előérzetnek hívott. Minduntalan felállt az ágy széléről, ahol Myrrhis pihent és ellenőrizte, hogy jól bereteszelte-e az ajtót. Próbált magába tömni valamennyit a maradék almássüteményből, de egy falat sem ment le a torkán.
- Mi van velem? - kérdezte magától félhangosan, mikor egyszer csak lépteket és neszezést hallott a házikó elől.
Egy mély, fémesen csengő hang kért bebocsátást.
- Fontos üzenetet hoztam! Engedj be!
Mugo mintha megbénult volna, nem tudott megmozdulni.
- Tudom, hogy bent vagy. - szólt a hang türelmetlenebbül - Megszegted az egyezséget, ittál a forrásból, nem maradhatsz az erdőben. A következő holdtöltéig el kell hagynod az erdőnket, és el kell felejtened, hogy valaha létezett! - ez az erdei tündérek tanácsának a döntése.
Mugo magához tért, összeszedte minden bátorságát és ajtót nyitott.
- Nem a lány vétett, én ittam a vízből. Vállalom a felelősséget.
- Azt ugyan vállalhatod, de a lánynak így is mennie kell. - vigyorodott el a magas, horgasorrú tündér.
- Ez igazságtalanság. A lány ártatlan! - bizonygatta Mugo.
- Az, hogy mi az igazság, azt a tanács dönti el.
- Akkor én beszámolok a tanács előtt! - mondta Mugo annyira határozottan, hogy maga is meglepődött rajta.
Kóbor felhúzta a szemöldökét:
- Rendben. Következő holdtöltéig van időd, akkor gyűlik össze legközelebb a tanács. A tündérek fájának odújában van a tanácsterem. Kövesd a varázsösvényt, ami a tiltott patak forrásától indul és megtalálod!
Az ajtó ezzel becsapódott a mogorva tündér mögött, és kívül rekesztette a hűvös, párás levegőt, amely új és értékes gondolatokat ültetett el Mugo fejében. Odalépett a varázsfőzetek könyvéhez. Most már nem félt hozzányúlni. Ismerősnek érezte.
- Segíts nekem, hogy segíthessek! - mormolta magában Mugo.
A könyv, mintha értette volna, szinte magától kinyílt az alábbi helyen:
„Élénkítő főzet - ájulás esetére, emlékezetjavító hatású”.
Mugo nekiállt összeállítani a hozzávalókat, kihúzta a fiókot, ahol a csodakanalak voltak és kimondta a varázsigét: „Jöjj és főzz velem!”
Már éppen hajnalodott, mikor odatartotta Myrrhis orra alá a rózsazsínes színű italt. Megemelte Myrrhis fejét és óvatosan megitatta. Várt. Semmi. Már éppen megfordult, hogy megnézze a könyvben nem rontott-e el valamit, amikor Myrrhis megszólalt a háta mögött.
- Ez finom volt, kérek még!
Mugo odaugrott és boldogan megitatta a lánnyal a főzet maradékát.
- Szamócát is raktam bele, hogy jobb legyen az íze. - tette hozzá büszkén.
Myrrhis szeme lassan kitisztult, és kezdett élénkebben nézelődni. Mugo elhatározta, hogy nem szól neki az éjszakai látogatóról, nehogy újra megijessze a lányt.
- Örülök, hogy jobban érzed magad! Viszont ha nem bánod, akkor én most hazamegyek aludni. – mondta Mugo, és ásított egy óriásit.
- Egész éjjel fent voltál? Miattam? – lepődött meg Myrrhis.
- Igen, őriztelek.
- Jó, menj csak - szólt Myrrhis még mindig bágyadtan. Egyáltalán nem bánta, hogy egyedül marad, mert még neheztelt a fiúra meggondolatlansága miatt.
