V. Mugo álma
Mugo azon nyomban elaludt, amint a feje a párnát érte. Nagyon elfáradt az úttól, és az eseményektől.
Álmában egy titkos kerthez jutott, ahol egy hosszú lépcső várta lefelé és egy érdekes tujaszerű növény állt a bejáratnál. Ha a kertben valaki eldobott egy magot, az menten fává cseperedett.
Mugo úgy kelt fel, mint akit kicseréltek: frissen és életerősen. Rohant a kicsi erdei házikóhoz, alig várta, hogy elmesélje Myrrhisnek az álmát. Myrrhis is ki volt cserélve, sőt a rét is máshogy festett. Sokkal rendezettebb volt, mint eddig. Kezdett egy nagy kerthez hasonlítani.
- Képzeld! - mesélte a lány - Miután megitattad velem a főzetet nem bírtam visszaaludni. Hajnalban felkeltem, és nekiálltam kertészkedni. Most valahogy jobban átlátom, hogy melyik hasznos, és melyik haszontalan növény. Sőt vannak olyanok, amelyek elnyomják az értékeseket. Ezeket rögtön ki is húzom. Ezáltal sokkal több helyük lesz a gyógynövényeimnek!
Mugo elmesélte Myrrhisnek, hogy mit álmodott.
- Ez egy nagyon fontos és értékes álom, valamiféle útmutatás. - mondta a lány, aki úgy tűnt, még gondolkozik a történet jelentésén.
- Gyere, segíts nekem rendbeszedni a kertünket, azaz a rétet vagy mit! Munka közben jobban tudok gondolkozni.
Együtt nagyon jól haladtak. Külön ágyásba rendezték a hasonló hatású gyógynövényeket. A házikó mellé ültették a festéknövényeket, és a fűszernövényeket. Myrrhis elmagyarázta mit kell kivenni és mit nem. Úgy tűnt egyszer régen kis csoportokban nőhettek a varázsréten a növények. Myrrhis és Mugo szép kis barázdákat húztak gereblyével az ágyások közé és így a rét rendezett kis kertté változott. Több olyan gyógynövényfajt is felfedeztek, amelyeket eddig elnyomott a gaz. Az egyik egy nagyon értékes és ritka növény volt, az Ilex paraguayensis. Myrrhis titokzatos arcot vágott, és odasúgta a fiú fülébe: ez a magyal, a hetedik főzet receptjéhez elengedhetetlen.
- Hetedik? – kérdezte meglepődve a fiú. - Nem azt mondtad, hogy hat alapfőzet van?
- A könyvben igen.
- És hol a hetedik?
- A fejemben. Ma reggel találtam benne. – mondta büszkén Myrrhis. – A patak vizét fogjuk hozzá használni. Belátom, feleslegesen aggódtam a tiltás miatt. Ma reggel már én is ittam belőle, sokkal finomabb, mint a kút vize.
Mugonak eszébe jutott az éjszakai látogatás és úgy érezte itt az ideje, hogy elmesélje mi történt. Myrrhis a történettől először elsápadt, aztán vett egy nagy levegőt és megerősítette magát.
- Jól van. Mindketten ludasak vagyunk, de nem felelek én nekik semmiért. Ez az én földem, és tíz ökörrel sem tudnának elvontatni róla, nem riaszt meg holmi fenyegetőzés.
- Gyere, Mugo, lássunk hozzá! Készítsük el a hetedik főzetet!
Gondosan összegyűjtögették a hozzávalókat, és Myrrhis nekiállt a komoly és összetett feladatnak.
Mugo pedig a kis hidakat erősítette meg a rét két oldalán, melyek átvezettek a patak fölött. Kicserélte az elkorhadt pallókat és lecsiszolta, lefestette a hidat. Kedve támadt rendbehozni a házikót is. Úgy látta, meg kellene erősíteni a tetőt és lecsiszolni, lefesteni a homlokzatot. A homlokzatra virágok, gombák és különös jelek voltak faragva. Ezeket csak akkor fedeszte fel Mugo, mikor a régi festéket szépen levakargatta, és újracsiszolgatta a felületet. Nagyon óvatos volt, de magabiztos is. A fával való munka feltöltötte, rengeteg új energiát érzett magában. Myrrhistől kért a festéshez anyagokat és tanácsot. Mikor elkészült együtt megszemlélték az eredményt. Ekkor tűnt fel nekik, hogy a virágfűzérek és minták két alakot formálnak. Az egyik egy tündérhez hasonlított, a másik pedig egy furcsa kis alak volt nagy lábakkal, nagy orral és hosszú szakállal.
- Gyönyörű lett! - lelkendezett Myrrhis.
Mugo is elégedett volt az eredménnyel. Mivel a hetedik főzetnek 48 órát pihennie kellett, mielőtt megihatták volna, a nap hátralevő részében kiültek a kunyhó elé és csodálták az újjászületett kertet.
Másnap lefestették az ablakkereteket és egy erősebb, jól zárható ajtót készítettek. Mugo erre is szerette volna ráfaragni azt a két alakot, akik nagyon megtetszettek neki. Eszköze viszont nem volt hozzá. Hazament, mert úgy emlékezett, hogy a házikója valamelyik sarkában hányódik egy régi szerszámos láda, amelyiknek eddig sehol sem találta a kulcsát. Haszontalan lévén csak pakolta ide, meg oda. Kidobni nem akarta, mert szép régi faragott minták díszítették. Hazaérve meglepődve látta, hogy a ládán ugyanazok a faragványok vannak, mint az erdei házikón. Ösztönszerűen benyúlt a hátizsákja belső zsebébe és kivett belőle egy apró kulcsot, mely tökéletesen illett a láda zárjába. A ládában talált egy faragókészletet, egy könyvet a fákról és gondozásukról, és egy pici jegyzetet:’ védelmi jelek és varázsigék’ címmel.
Myrrhis nagyon örült Mugo felfedezésének, és elmagyarázta a fiúnak, hogy a láda tartalma mutatja meg az ő életfeladatát. Különleges kincs, hogy ilyen hamar rátalált és persze a Lélekindító főzetét is dícsérte. Mugo is emlékeztette a lányt az Élénkítő főzetre, amitől új erőre kapott.
- Belátom, kölcsönösen ráébresztjük egymást dolgokra, és kezdünk tisztábban látni. De ahogy a könyv írja, csak az lát tisztán a jelenben, aki átlátja és ismeri a múltját. Ezzel némileg hátrányból indulunk, hiszen te sem beszélsz a szüleidről.
Mindketten megállapították, hogy a szüleik jól elbújtak az emlékezetükben, ha egyáltalán léteztek valaha.
Holdtölte előtti nap Mugo végre felfaraghatta az ajtóra a két alakot, és egy védelmi jelet is elrejtett közéjük. Ugyanezt a jelet belevéste a hidak pallójába. Faragás közben költött egy kis dallamocskát is, mert megihlette a jegyzetben talált jel neve:
’Otthon édes otthon, kezem köréd óvó kört von.’
Büszkén mutogatta a munkáját Myrrhisnek, aki emlékeztette, hogy aznap ő is a kunyhóban alszik, mert éjfélkor együtt kell meginniuk a hetedik főzetet, melynek nevét még mindig nem volt hajlandó elárulni a lány.
