A pékség Bori néni bababoltjától két saroknyira, a Perec utca 8 alatt hívogatva az arra járókat. Nagy zöld keretes ablakai mögött a fonott kalácsok, sós kiflik és több ízű csigák a legjobb oldalukról mutatkoztak. A pékséget mindenki szerette. Nemcsak a kiáramló isteni illatok és a kellemes meleg nyerte meg a betérőket, hanem Böhm Lujza kedves mosolya is. Ez a mosoly sokat ért Tornyosvár lakóinak. Aki csak belépett a pékségbe, mosollyal a arcán lépett ki onnan.
Lujza mindenkivel türelmes volt, és megjegyezte, mi a kedvence, mi az, amit általában vásárol, és mi az, amire vágyik, de nincsen elég pénze hozzá. Nem telt el egy hónap a pékség nyitása óta, és már mindenkit a nevén szólított.

– Jó napot, Tibor, a szokásost? Nem visz egy kis vaníliás fánkot is? Olyan kis soványka...

– Ó, köszönöm, kérek szépen. Maga aztán tud kényeztetni – mondta elpirulva Tibor bácsi, és széles mosollyal lépegetett tovább az iskola felé.

– Szervusz, Hugó! A fahéjas csigát már csomagolom is. Mást mellé?

– Csókolom! Igen, kérek még hat kiflit, és egy joghurtot a hűtőből. Tudja, az édesanyámnak lesz.

– Nahát, ez nagyon kedves tőled! Hogy van?

– Apa szerint bármelyik percben megszülethet a kistestvérem. Most indulunk a kórházba.

– Hűha! Akkor sietek, így ni, és ezt a csokis croissant-t én küldöm neki. Jól jön még.

– Köszönöm, Lujza néni!

– Nagyon szívesen – mondta a pékné, de Hugó már nem hallotta, mert elviharzott a kórház irányába.

Lujza sóhajtott, majd elmerengett. Arra sem eszmélt föl, mikor a következő vásárló már ott állt előtte. Lujza is nagyon vágyott gyermekáldásra, mélyen vallásos volt, így minden vasárnap a Boldogasszony templomban imádkozott Máriához. Böhm úr azonban csak legyintett, mikor felesége vasárnaponként felvette legszebb ruháját és útnak indult: -  Majd jön az a gyermek, ha akar! -
Nem tartott feleségével. Gyermekkorában sokat járt szüleivel a Vásártéren álló hűvös levegőjű, ám mégis meleg hangulatú templomba. Együtt énekeltek, imádkoztak édesapjával, aki egyedül nevelte, mert édesanyja belehalt a szülésbe. Szeretett gyertyát gyújtani édesanyjának és mélyen hitte, hogy minden vasárnap ott ül mellettük a faragott fa padon. Ám jött egy hűs december és édesapja megbetegedett. Laci egyedül ment minden vasárnap a templomba és imádkozott, hogy Isten mentse meg édesapját. Ám a harmadik vasárnapon, mikor épp a misét hallgatta, édesapja meghalt. Mély csalódásában bezárta szívét Isten előtt, és többet nem jelent meg a vasárnapi miséken sem.

– Egy sajtos croissant-t kérek, de gluténmenteset.

Lujza összerezzent.

– Hogyan kérem?

– Egy croissant-t…

– Ja, igen, igen, hogyne. Hozom.

– Nagy ajándék a gyermekáldás ugye? Micsoda öröm! Nem csoda, hogy így izgulnak Hugóék.

Lujza hallgatott.

– Kegyed biztosan tudja, hogy néha nagyon fárasztó, de mégis a legcsodálatosabb dolog a világon. Ezért is vállaltunk négy gyermeket – folytatta az áradozást Frigyesné.

– Tessék, itt a négy croissant.

– De én csak kettőt kértem. Azaz egyet...

– Nem gond, így nem kell a héten visszajönnie… – mondta Lujza, könnyek között elrohant az üzlet hátsó ajtaja felé, majd bekuckolt kedvenc karosszékébe.

A faképnél hagyott vevők értetlenül álltak. A péküzemből előjött lisztes kötényében Böhm úr, a pék.

– No hiszen – mondta mély, szigorú hangján, de látva a vevők tanácstalanságát, igyekezett a legjobb tudása szerint kiszolgálni őket. Ő persze nem ismerte a neveket és a szokásokat, mindent részletesen el kellett neki mondani. Kicsit döcögősebben, mint Böhmnétől, de végül mindenki megkapta, amit akart. Kivéve persze egy nagyon fontos dolgot. A mosolyt. Aznap a pékségből sokféle hangulatú ember lépett ki: ráncolt homlokú, biggyesztett szájú, magasra emelt szemöldökű, de mosolygós egy se.

Mivel Lujza nem jelent meg a pult mögött a következő napokban, a helyzet sajnos nem javult. Egy hét elteltével a törzsvevők sem jöttek be szívesen, végül, mikor pénteken már 11-et ütött az óra, de még senki sem járt a boltban, Böhm úr kiakasztotta a zárva táblát, és hátrament a feleségéhez.

– Hogy vagy, Életem? – kérdezte az ágyban fekvő feleségét Böhm úr.

– Nincsen jó kedvem.

– Azt észrevettem, csakhogy az üzlet nem megy nélküled. Te vagy a lelke. Gyere vissza dolgozni!  – kérlelte Böhm úr.

– Nincsen kedvem – mondta Lujza, és átfordult az oldalára, ugyanazzal a mozdulattal a feje búbjáig felhúzva a takaróját.

– Elbújhatsz a világ elől, de attól nem leszünk boldogabbak. Mondd el, mi bánt.

Lujza kidugta a fejét a takaró alól: – Az bánt, hogy már hat éve megvettem a Schwarz-féle csodaórát a gyermekünknek, de még mindig nincsen. Mondta is nekem az Órásmester, hogy még ráérek megvenni, de nem hittem neki.

Böhm Lujza mindig pirospozsgás arcán kókuszgolyó méretű könnyen folytak le. Böhm úr komoran állt felette.

– Talán nem imádkoztam érte eleget? Vagy nem akar hozzánk jönni senki, nem vagyunk elég jó emberek? Nem lennénk elég jó szülők? – szipogta Lujza.

– Csodálatos anya lennél, tudom, hiszen az üzletet is a gyermekedként szereted és vezeted. Kedvesen és türelmesen.

Lujzi arcán a könnyek alatt halvány mosoly jelent meg.

– Úgy gondolod?

– Igen, és látod, mi van, ha te nem töltöd meg a teret derűvel: elszomorodik, és senki sem akar belépni az ajtaján. Viszont ha kivirágzik a pult mögött a te híres mosolyod, az angyalok is berepülnek kenyeret venni.

– Igazad van, nem adhatom fel. Nem adom fel. Igen. Hiszem, hogy Isten szánt nekünk gyermeket, és mosolygok, hogy a kis angyal idetaláljon! – mondta Lujza, és kiugrott az ágyból.

– Lássunk munkához!

Vasárnap Böhm úr korán kelt, felvette legjobb öltönyét, és elsétált a templomba. Még a mise előtt el akarta mondani kérését a papnak. A pap, akinek az életkorát nehéz volt meghatározni, éppen a virágokat rendezgette, mikor odalépett hozzá.

– Szervusz, Alberik.

– Lacikám, te mit keresel itt, hiszen gyermekkorod óta nem jársz templomba...

– Tudom. Apám halálával elveszett a hitem is.

• Igen, emlékszem rá, neki is megingott a hite mikor elvesztette édesanyádat. Sokat imádkoztak gyermekáldásért, és sajnos a születésedkor az örömbe gyász vegyült. Nyugtattam édesapádat, hogy biztosan nagyon bízott benne a felesége, Gabriella, hogy egyedül is képes felnevelni a gyermeküket. Édesapád nagyon megrendült volt, de imádkozott tovább, mert megértette, hogy az Ember és az Isten akarata egyaránt szükséges az élethez és a halálhoz is.
• Értem én, ezek szerint bennem is bízott, hogy egyedül is megállom a helyem a világban, csak nehéz elhinni, hogy el akart menni. Még szükségem lett volna rá.

- Nagyon sajnálom - mondta Alberik és buzgón bólogatott.

• Viszont most nem rólam van szó, hanem a feleségemről. Nagyon szeretne babát. Sokat imádkozott gyermekáldásért.
• Félted őt?
• Lehet. - válaszolta halkan Laci.

– És te szeretnél gyermeket, tiszta szívedből?

– Tudod, hogy nekem a pékség, az üzlet a gyermekem. Ezt hoztam létre, ezt ápolgatom. De rájöttem, hogy önző voltam. Nekem ez elég volt: egy csodás feleség, aki velem építgeti az üzletet. Én nem igazán akartam gyermeket, nekem jó volt ez így.

– Most mi változott?

– Látom, hogy Lujza nem boldog, és tudom, hogy csodálatos anya lenne. Nézd Alberik, szeretem a feleségemet. Mindennél jobban. Imádkoznátok a misén gyermekáldásért?

– Minden tőlem telhetőt megteszek, de te is tegyél meg egy nagyon fontos dolgot.

– Mit? Bármit megteszek!

– Csinálj helyet az érkező gyermeknek a szívedben, és erősítsd meg a hited.

– Úgy lesz, Alberik.

– Ámen.

Böhm úr a gyülekezettel együtt mormolta az imákat a misén, és érezte, hogy melegség tölti meg a lelkét. Valami, ami régen bezárult, most kinyílni látszott.

Boldogan ment haza.

Hétfőtől (Lujza visszatérésével) a pékség újra forgalmas hellyé változott.

Egy hónap múlva Hugó újra ott állt a pult előtt, és a fahéjas csigáját vette át.

– Nézze, itt a kistestvérem! – mutatott a babakocsiban szendergő csecsemőre.

– Óóó, de gyönyörű! – mondta Lujza.

– Köszönöm a csokis croissant-t, nagyon jól esett szülés után – szólalt meg Hugó anyukája.

– Ó, semmiség, örülök, hogy segíthettem – mondta a pékné, és elfordult, mert könnyek szöktek a szemébe. Most nem szomorodott el, mert érezte, hogy ez egy másfajta érzékenység. Egészen más érzés, mint eddig.

– Viszontlátásra! – mondta Hugó, ahogy kifordultak a pékség ajtaján.

Lujza boldogan, mosolyogva nézett utánuk, mert biztosan érezte, hogy az angyal, akit várt, beröppent hozzá, és helyet talált a pocakjában, és ami még nagyon fontos: Böhm úr szívében is. Nem telt bele egy év, és a pékségben ott ringott egy bölcső is. Az összes vevő csodájára járt a benne fekvő pirospozsgás kislánynak, akit Gabriellának neveztek el.