Ötödik fejezet
A manó magához vette pipáját, meleg hálózsákját és egy almát rágcsálva még aznap elindult a Titkok hegyére. Rengeteg kérdés volt benne, de egyértelműen érezte, hogy hallgatnia kell régi barátjára. Az út kimerítette, éjfél felé érkezett a forráshoz. A telihold tükröződött a kristálytiszta vízben, az Anyaforrást fűzfák ölelték körül. A manó belebújt a hálózsákjába és a víz kedves duruzsolása hamar álomba ringatta.
Álmában egy anyai ölben találta magát, csecsemő volt. Anyukája dúdolt neki és szelíden ringatta. Érezte, hogy szívét eltölti a szeretet és biztonságban érezte magát.
A következő képben egy fiú volt, aki babaszekrényt készített a húgának. A húga visítva körülugrálta az eredményt és megölelte. – Szeretlek Bandi!
A következő képben ugyanaz a fiú tanulmányaiból tért haza és élményeit mesélte otthon. Édesapja megveregette a vállát: - Derék legény vagy, fiam. Csak így tovább. Büszkék vagyunk rád.
A negyedik képen Bandi egy ifjú volt, aki házasodott éppen. A lány, akit elvett egy csodaszép, álmodozó szemű teremtmény volt. Szeretet és tisztelet fogta össze őket. Együtt építették otthonukat, a család segítségével. A lány anyukája rendszeresen meglátogatta őket:
- Látom, mennyit dolgozol azon, hogy szép otthona legyen a lányomnak! Köszönöm neked. – mondta elismerően Bandinak, aki kihúzta magát.
Mikor a második babájukat várták Bandi és Ági, összevitatkoztak. Mindketten nagyon fáradtak voltak. Duzzogva elvonultak és nem beszélték meg mi bántja őket. Bandi másnap odalépett feleségéhez: - Bocsáss meg durvaságomért, szeretlek, beszéljük meg!
Felesége megölelte: - Én is szeretlek, csökkentsünk az iramon nagyon elfáradtam.
– Rendben, megértelek, túl sokat kívántam tőled.
Megállapodtak, hogy ezentúl nem zárják le úgy a vitáikat, hogy bármelyikükben is rossz érzés maradt. Bandi elismerő szavakkal és szeretettel nevelte gyermekeit, akikre méltán büszke lehetett.
Reggel mikor felébredt a manó, úgy érezte magát, mint aki egész éjjel sírt. Sírt a boldogságtól. Könnyűnek érezte magát, mint egy madár és egyáltalán nem volt kedve zsörtölődni, pedig az eső nagy cseppekben zuhogott és csorgott le a szakállán. Boldognak és szerencsésnek érezte magát, mint aki mindent megkapott az Élettől, amire mindig is vágyott.
Erős faágakból készített egy tutajt magának és hagyta, hogy hazáig sodorja a patak.
